Ebédelős vasárnap

Az első olyan vasárnap volt ez a mai,amikor Dávid anyukájával van szerencsém találkozni. Nagyon izgultam. Mit vegyek fel? Hogy sminkeljem ki magam?Milyen legyen a hajam?Ilyen és ehhez hasonló dolgokon idegeskedtem,amikor Dávid mászott fel(!!) az erkélyen
-Van ajtó is Pókember-csókoltam meg
-Macskanőt stílusosan kell meglátogatni-kacsintott-hát te kilenckor hova készülsz?
-Gondolkodok,hogy mit vegyek fel..
-Nem az esküvődre mész,csak ebédelni át hozzánk
-De anyud először lát
-Élőbe-nézett félre
-Mutattál neki képen?-csillant fel a szemem
-Ja,mutattalak
-És mit mondott?
-Hogy aranyos vagy
-Király.mosolyogtam.-de mit vegyek fel?
-Szerintem cicanacit-harapott bele a szájába-abban jó a feneked
-Nem az a fontos,hogy neked tetszek-nevettem
-Hééééé-fordult el-most megsértődtem
-Na,héé-fordítottam meg-dehogy sértődtél meg
-Dehogynem
-Igen?-kérdeztem,majd megcsókoltam-nekem nem úgy tűnik
-Jó mégse-csókolt vissza
Egyébként még jó is,hogy kilenckor elkezdtem készülődni.Hosszas huza-vona után tudtam/tudtuk csak eldönteni,hogy mibe legyek.Végül egy fekete csőnadrág és egy fehér blúz mellett döntöttünk. Lágy sminket kentem magamra(nehogy megijesszem az anyósjelöltömet a stíljusommal) a hajamat pedig kivasaltam és feltupíroztam
-Na mehetünk-szóltam végül,és kiléptem a fürdőajtón
-Anya el fog tőled ájulni-jelentette ki
-Ijedtében?-vicceltem el.
-Nem. Gyönyörű vagy-mondta komolyan.
Tehát elindultunk,egyenesen a szomszédba.Nem beszéltünk semmit,hisz annyi időnk se lett volna,hogy annyit mondjunk: ,,mukk".
Beléptem a házba,és hatalmas volt.Kívülről se semmi,de belülről pazar. Szép tágas,jól berendezett.Nem látni már dobozokat a költözés miatt,rendetlenség sincs.
Épp hogy volt időm körülnézni,hisz Dávid anyukája már oda is sietett hozzám
-Szia Rebeka.Szilvi néni vagyok,Dávid anyukája-köszöntött mosolyogva
-Csókolom,örülök,hogy megismerhetem!-vettem elő az udvarias formámat
-Üljetek le,mindjárt kész az ebéd-mondta,majd az előszobába tessékelt minket,mi meg leültünk a fotelba.
Leültünk,és dumálgattunk Bencével,majd hirtelen betoppant Kriszti és Martin. Mindkettőt öleléssel köszöntöttem,utóbbi a fülembe súgta: ,,kössz,hogy összehoztál vele,csodás lány". Örülök,hogy jól kijönnek. Egész ebédig beszélgettünk,és az asztalnál sem maradt el a duma,ezúttal Szilvi néni is beszállt.
-És mond csak Rebeka,mivel csináltad a hajadat?-kérdezte Dávid anyukája
-A fodrászom festette be
-Nagyon szép lett-dicsérte meg
-Köszönöm szépen
-És hogy vannak a szüleid?-jött a következő kérdés.Ettől rettegtem a legjobban
-Anya,mondtam,hogy ezt ne kérdezd-teremtette le Dávid az anyukáját
-Nem,semmi gond-néztem Dávidra,majd vissza az anyukájára-anyukám lelépett,nem tudom hol van. Apum meg nem jön haza,mióta anya elhagyta.
Kimondtam.Kész.Hisz tényleg ez a helyzet,mit tagadjam?Mégis amikor végigmondtam,éreztem,hogy kezdek könnyezni.Nem könnyű ez.Sose lógtam annyira a szüleim nyakán,de jó volt,amíg voltak nekem. Most már nincsenek,sajnos.
-Ezt igazán sajnálom-mondta szomorúan Szilvi néni,mire nem mondtam semmit.Mit mondhatna ilyenkor az ember?Semmit.
Az ebéd hátralévő ideje alatt Krisztinára terelődött a figyelem,őt kérdezgették.Őt legalább lehet is.Jól tanul,sportol mindenfélét,és tényleg kedves lány. Vele jobban megéri beszélgetni,mint velem.
Az ebéd után,még körülbelül fél órát maradtunk Szilvi nénivel,utána Dávid és én felmentünk a szobájába.Még semmi extra,dobozok hegyei voltak,egyedül az ágy látszódott
-Hely az nagyjából nincs leülni,de legalább nem csak nálad lógunk
Szinte elengedtem a fülem mellett,amit mondott,hiszen megpillantottam a Szeretlek Csomagot amit küldtem neki.
-Ezt még én küldtem-lelkesedtem
-Bizony te-ölelt meg hátulról
-Azóta is ugyanúgy van,ahogy belepakoltam-mosolyogtam
-Úgy hát.-csókolt meg-nagyon szeretlek
-Én is téged
Körülbelül 3-ig voltunk együtt,aztán hazamentem,hisz tanulnom is kellett(holnap már suli),meg fájt a lábam.A nap további része abból állt,hogy a teraszunkon ültünk,és gyakorlatilag kiabáltunk át egymásnak.
-Hallod?-kérdezte
-Igen?-kérdeztem vissza
-Hallooood?-ismételte
-Mi van már?-türelmetlenkedtem
-Semmi-rántotta meg a vállát
Istenem.Legalább értelmes lett volna.Körülbelül 3-4 órán át ordibáltunk,aztán bementünk. Csak lezuhantam az ágyamra,és gondolkodtam. Anyun....apun....hogy itt hagytak.Rájöttem,hogy nincs sok mindenem,és azt a keveset se becsülöm meg. Mint Milán. Így hát gondoltam egyet,elszívtam egy cigit,küldtem egy sms-t Dávidnak,hogy elmegyek Milánhoz bocsánatot kérni,és így is tettem. Elmentem. Csak én lehetek olyan hülye,hogy este 8:30-kor elindulok bocsánatot kérni.Szerencsére bekopognom sem kellett,mert Milán épp kinn állt a kertbe
-Beszélhetnénk?-kérdeztem
-Persze mond csak-jött közelebb,mintha mi sem történt volna
-Bocsáss meg-kezdtem bele-nem akarlak elveszíteni,csak minden összejött,és totál kiborultam
-Figyelj,semmi gond. Tudom mi van,természetes,hogy ideges vagy.Na gyere ide,és ölelj meg,te scene-lány-húzott magához. Körülbelül 10-ig beszélgettünk,aztán hazakísért,nehogy egyedül kelljen mennem a sötétben.Igazán kedves volt tőle