Sérülés

Az utolsó szobatársas reggel. A nap a szokásos menetben indult,ma nem volt plusz ember.
Negyedkor sikerült a suliban kikötnünk,ahol már ott volt Milán.
-Sziaaaa-ugrottam a nyakába
-Jó reggelt,Rebus-ölelt át szorosan
-Jó,jó szeretitek egymást,de most forever alone-nak érzem magam-szólt közbe Márk
-Márk,ha akarod én megölelhetlek-lépett be az ajtón Peti.Mondanom sem kellett,elkezdtünk röhögni
-Figyu tesó,én a Rebeka fajtákat szeretem-szólt vissza Márk.Szegény Péter eléggé szomorú lett a ,,hír" hallatán,ami voltaképpen egyértelmű volt,ő mégis reménykedett.
Szépen lassan összejött az osztály.Jött Ádám,Laura,Ricsi,és szépen tovább a többiek(Glória ugye nem,mert hasmenése van)
Az első két óra unalmas infó volt. És hogy mért volt unalmas?Mert még mindig nem mennek a gépek.
Nagy nehezen túléltük az infót,ami után tesi jött.
-Gyerekek.Egy kérdés. Milán ma fogsz bírni magaddal?-nézett a tanár Milánra
-Persze,tanár úr.Tegnap minden rendbe jött az életemben,jól leszek.És sajnálom a tegnapit,csak ki voltam akadva-magyarázkodott.
Fociztunk egész órán,vegyes csapatokban.
Hátvéd voltam (pfff,nem csatár,véletlenül se,persze mér is lennék...(N) ) és közeledett felém a labdával Viki.És őszintén szólva nem tudom mi történt,nem emlékszem semmire,csak arra,hogy elestem,egy pillanatig nagyon fájt a lábam,majd elájultam.
A következő emlékem az volt,hogy a kórházban fekszem
-Mi történt?-kérdeztem halkan
-Eltörted a lábad,és amikor elestél úgy beverted a fejed,hogy elájultál-símogatta a fejemet Milán
-Ne már,meddig kell itt maradnom?-nyafogtam
-Azt mondta a doki,hogy hétvégén benntartanak,és ha nem lép fel komplikáció,akkor hazaengednek.De suliba nem járhatsz körülbelül három hétig.
-Azt a büdös ***** isten.Rebeka. Egy pillanatra nem figyelek rád,és máris eltöröd a lábad.-jött oda Ádám
-Aaaaaj,de ez mekkora szívás már.És gondolom gyógytornára kell majd mennem,meg minden.Nem akaroook.És ráadásul ma lesz foci is.
-Szeva kondistárs.Egyedül kell kondiznom?Ejjejj.10 perc múlva megyek kicuccolni.-jött be Márk is
-Kicuccolni,honnan?-vágott közbe Milán
-Tőlük-magyarázta tovább Márk
-Tőlük?Mivan?-kezdett ideges lenni Milán
-Hát,nálunk lakott pár napig-szóltam közbe
-Mi van?!Ez kész.Én elhúztam-állt fel Milán
-Várj már tesó-futott utána Márk
-Tesó?Felejts el.-röhögött Milán-engem ne nevezz tesónak.
-Csak aludtunk.Ne gondolj semmi olyanra-próbálta menteni a menthetőt a kondistársam
-Ja.Oszt ezt higgyem is el?!
-Figyelj ******** én nem Zsolt vagyok.Bennem lehet bízni. Márknak hívnak,emlékszel még rám?4 éves korunk óta haverok vagyunk,nehogy kicsapd a hisztit.
-Nem hiszek neked. Mindenki őt akarja az évfolyamról,persze,hogy lecsapsz rá. Rá könnyű.Zsolttal is két nap után ,,együtt aludt-nézett szánalmasan
-Na jól van Milán lehet elhúzni a *******. Nem gondolod,hogy itt fogsz ócsárolni. Nem szeretsz?Húzz a sz**ba-küldtem ki Milánt
-Tudod mit Rebeka?Oké,elmegyek.Nincs kedvem itt lenni amúgy sem-azzal kisétált.
De még utánakiabáltam
-Vágj eret s*ggf*j!
Körülbelül 5 percig csöndben voltunk,aztán Ádám felmordult.
-Lerugom a fejét annak a köcsögnek.Nem beszélhet így a húgommal!-igen.Ha ideges,vagy van valami,hajlamos a húgának nevezni.
Körülbelül még fél-egy órát voltak nálam a fiúk,utána beugrott Laura a szüleivel megnézni hogy vagyok,később Zsolt is érdeklődött,aztán úgy délután 4-5 körül már nem volt senki.
Illetve,de.Bence benézett és beszélgettünk.Megemlítette,hogy elmaradtak az óráik,hogy betudjanak jönni hozzám.Mennyire jó már.
A kórház nagyon unalmas. Az egyetlen jó dolog,hogy a telefonomon van facebook. Beszéltem Dáviddal,Bencével,Martinnal. Anya hívott,hogy hogy vagyok,aztán apa is
Este hét körül kaptam vacsorát(kórházi koszt,pfhejj) és 9 körül már aludtam is