Barátok és a kórház...

Reggel olyan 7 óra körül keltem és nagyon fáradtnak éreztem magam. Egy valami vígasztalt (jobban mondva valaki). Tudom, most Milánt kéne mondanom, de igazából az a jó fej nővér, aki multkor is mekis kaját hozott nekem reggelire.
-Szia Rebeka! -köszöntött.- Mivel tápanyagokban gazdag ételekre van szükséged, salátát hoztam, nem hamburgert.
-Szia! Köszönöm, mindig megmentesz.-mosolyogtam, majd fel akartam ülni, de nem megy egykettőre, ezért sajnos visszazuhatnam.
-Ne kapkodj! Csak lassan!-mondta a nő.
-Tudom... most már.-húztam a számat, majd nekiláttam az evésnek. Közben ő kisétált, hisz dolgoznia kellett menni.
Békésen ettem a reggelimet és gondolkoztam. Csak Milán járt a fejembe. Annyira hiányzik és ez a látogatástörlés engem ki fog készíteni idegileg. Ezen, és hasonlókon agyaltam, amikor hirtelen betoppant az összes táncos Hunorral és a Főnökkel együtt. (Most akkor mi van a látogatási tilalommal?)
-Hát ti?-mosolyogtam.
-Jöttünk látogatni!-ölelt át Roli, majd átadott egy csokor virágot. Remélem még mindig haverként tekint rám.
-Köszönöm!-mondtam.
-Sajnáljuk, ami veled történt.-kezdett szónokolni a Főnök.-csak, hogy tudd. A szerződés áll, a béredet megkapod. Az orvossal pedig beszélek az állapotodról.
-Rendben. köszönöm!-hálálkodtam.
-Amúgy...-jött oda Laura.-tegnap egész délután mindenki tolongott hozzám a suliban, hogy milyen üzenetet adjak át neked, mert tudták, hogy látogatási tilalom ide vagy oda, én bejutok. Szóval tessék!-adott át egy lapot.-erre mindenki írt valamit. Vikinek nem hagytam.
-Köszönöm!-öleltem át.
-Ja és Rebi!-lépett előre Gergő.-A bulit addig halasztjuk, amíg el nem tudsz jönni.
-Köszi srácok, hálás vagyok. Egyébként....most akkor van látogatási tilalom, vagy nem?-érdeklődtem.
-Nincs.-mondta Hunor, mire felcsillant a szemem és óriási vigyorral néztem a semmibe, amiből Laura zökkentett ki.
-Milán jutott eszedbe, mi?-mosolygott rám amolyan ,,tudom, hogy mire gondolsz" kifejezéssel az arcán
-Igen-vallottam be
-Gyerekek, menni kéne. Sulitok lesz.-rontotta el a hangulatot Hunor. Mindenki megölelt, meg jobbulást kívánt, aztán leléptek. Én pedig egyedül maradtam. Szerencsére facebookozni tudtam és megjelent egy poszt az üzenőfalamon.
Szabi: Rebeka! Az összes focista végzős puszil téged és mielőbbi gyógyulást kíván:) Látogatni szabad?:D
Rebeka: Köszönöm, én is puszillak titeket.:) Igen, szabad már:D
Boti: Akkor készülj, délután megyünk ;)
Rebeka: Alig várom:D Labdát is hoztok?:3 xd
Beni: Nem fekvőbeteg vagy? x)
Szabi: Mit számít, hogy fekvőbeteg-e? Majd nézi, ahogy focizunk, úgyis olyan jól nézünk ki  *-*
Rebeka: Igen Szabi, ez minden vágyam...:)
Szabi: Legyek félmeztelen?
Rebeka: Nem, nem szeretném. Sajnálom:D
Beni: Hát Szabi, lekoptatott egy elsős.:DDDDDDDDDDDDSzeretünk Rebeka! (Y)
Rebeka: Nektek nem órán kéne már lennetek amúgy?xd
Boti: Ezt úgy mondod, mintha be szoktunk volna járni az óráinkra...:D
Rebeka: Mért, nem?
Boti: Minek? Már mindent tudunk. Pacsi srácok!xd
Rebeka: Ugye tudjátok, hogy az igazgató fenn van facebookon?xD
Beni: Miiii? Mentünk órára!><
Szabi: Ezt mért nem mondta senki?! Szia Rebeka, húztunk..xd
Boti: Erre gondolhattunk volna. Nekem ismerősöm is...XD
Erre gondolhattak volna, hisz a diri mindenkit felszólított, hogy jelöljük vissza. Egyébként bementek órára, de a telefonjuktól nem szakadtak el. Üzenetbe folytattuk, de most már csak Szabival.
Szabi: Hol a lovagod?:D
Rebeka: Gondolom unja magát órán :D
Szabi: Ti mióta jártok?:D
Rebeka: Mondhatjuk, hogy szombat óta..:33
Szabi: Gratulálok! Bár nem értem, hogy hogy tudott egy olyan srác mint ő, felszedni egy olyan lányt, mint te.
Rebeka: Ezt most csak azért mondod, mert már nem vagyok azok között a lányok között, akiket végigmérhetsz, igaz?:DDDDD
Szabi: Jó, lebuktam ...>.>
Rebeka: Na, mondtam én :DD
Szabi: Azért azt ne hidd, hogy nem foglak végigmérni..:D Csak majd sunyiba, hogy nehogy elkapjon a pasid...xdd
Rebeka: Nem kap ő el senkit :D
Szabi: Nem?:D
Rebeka: Hát biztos megtenné, de nem hagyom, hogy bajba kerüljön!:) 
Szabi: Mert te ilyen aranyos barinő vagy, igaz?*-* (homis hangon mondtam...xd)
Rebeka: Ja, én ilyen aranyos barinő vagyok! (cicababás hangon mondtam)
Szabi: a cicababás hangtól mindig felizgulok..:$
Rebeka: Fogalmam sincs, hogy lettünk mi jóba..xD
Szabi: Majd lesz cicababa :D:D:D:D
Rebeka: Nagyon vicces vagy :D
Szabi egy idióta, tényleg nem értem, hogy lehetünk mi jóban. De ez részletkérdés. A facebook (annak ellenére, hogy mindenki órán van) pörgött és jöttek az üzenetek dögivel. Szabi után Milán talált meg
Milán: Szia kicsim, jól vagy?♥♥
Rebeka: Szia!!! aha♥Most már nincs látogatási tilalom se♥
Milán: Akkor suli után benézek :$
Rebeka: Oké, de lassan sorszámot kell húznod...xd
Milán: Mer?-.o
Rebeka: Szabiék is jönnek :D 
Milán: Akkor én vagyok az első, ők meg majd jönnek, ha megengedem nekikxd
Rebeka: Ezt nekik mond édesem, ne nekem :D
Milán: Édesem*-*
Rebeka: :3*-*
De nem csak Milán talált meg. A következő Roli volt.
Roli: Szia, délután gondolom lesz időd igaz?:D
Rebeka: Szia. Időm, mint a tenger:D Mire kellek?:D
Roli: Őőő...:$$$$ most majdnem válaszoltam arra, hogy ,,Mire kellek?", de inkább most kihagyom a perverziót.xD szóval csak benéznénk a srácokkal, meg Leilával.
Rebeka: Nyugodtan mond ki a perverz hülyeségeidet, engem nem zavarxd És okés, gyertek csak, szívesen látlak titeket :D
Roli: Még szép, hogy szívesen látsz minket, hisz mind jól nézünk ki!
Rebeka: És szerények vagytok, igaz?:)
Roli: Igen. Anyám szépnek, édesnek, okosnak, de legfőképp szerénynek nevelt és mindegyik sikerült neki :D
Rebeka: xDDDD
Szóval körülbelül így telt a nap. Írogattam mindenkivel és egy olyan emberrel is, akire nem is számítottam, sőt a hátam közepére nem kívánom.
Zsolt: Mizu cicu?:D
Rebeka: Húzz a francba!
Zsolt: Most mért küldesz el? :oooo
Rebeka: Mert egy köcsög vagy és utállak!
Zsolt: Mit tettem ellened?
Rebeka: Oké Zsolt. Most letiltalak, csááá!
És le is tiltottam. Hogy mit tett ellenem? Hát nem is tudom. Kezdjük azzal, hogy megcsalt...
Egyébként emlékszem, mennyire unatkoztam, mikor először voltam itt, de ez a mostani még gyilkosabb. Nem, hogy semmit sem lehet csinálni, még szobatársam sincs. Na most kellene Klarissza.
Amíg nem jöttek látogatók, addig az Így jártam anyátokkalt néztem. Aztán jött Milán.
-Szia! Hoztam túlélőcsomagot.-köszöntött, majd leült az ágyam melletti székre.
-Várj. Mielőtt kipakolsz...-megfogtam és a pólójánál fogva magamhoz húzva megcsókoltam.
-Hmm...-hümmögött bele a csókunkba.-erre vártál egész nap?
-Igen!-mosolyogtam.-ez felér öt túlélő csomaggal is!
-Akkor nem kell anyu sütije?
-Anyud sütött nekem sütit? Kérek, kérek, kérek, kérek!-hisztiztem, mint egy ovis.
-Nyugi már, mindjárt kapsz. Egyébként úgy volt, hogy elmondtam neki mi van veled és megkérdezte, hogy sütök-e neked és ő majd segít. Azt  mondtam neki, hogy inkább csinálja ő, mert az enyémet biztos kiköpöd.-nevetett.
-Ha kikerülök innen, akkor fogunk együtt sütni. Mit szólsz?-mosolyogtam.
-Nem.-mondta ki határozottan.
-Csak az illem miatt kérdeztem meg édesem, nincs választásod!
-Ne beszélj, egyél!-nyújtotta felém a sütikkel teli dobozt. Kivettem egyet és megkóstoltam. A számban olyan érzés volt,  mintha a mennyországot enném.
-Ez isteni!-ámuldoztam-Anyud nagyon tud!
-Igen, ezt a sütit nagyon jól csinálja. A többit nem éri meg megkóstolni, csak ezt az egyet. Anyu nem igazán konyhatündér.
Amikor az anyukájáról beszél, akaratlanul is eszembe jut az enyém. Ő utál engem. Pedig érdekes...14 éven át egész jól bírt...most meg...hirtelen meggyűlölt engem is és gondolom apát is, és itt hagyott minket. Hirtelen elkezdtem könnyezni és ezt Milán is észrevette.
-Mi a baj?-törölte le a könnyeimet.
-Csak eszembe jutott anya, meg apa.-szipogtam, majd hozzábújtam, ő pedig szorosan átölelt.
-Sajnálom, nem kellett volna...-kezdett bele a mondatába, de félbeszakítottam.
-Hagyd! Nem a te hibád. Így is, úgy is eszembe jut, szóval mindegy, hogy említed-e a tiedet, vagy nem.-mondtam, közben pedig összeszedtem magam és elkezdtem mosolyogni.-és mit hoztál még?
-Ja, erre a teli kosárra gondolsz? Van benne DVD-lejátszó, pár film, pop corn. Csak, hogy el legyünk. De gondolom úgy is tolongani fognak a látogatók.-nézett a szemembe olyan ,,nem lesz rám időd" nézéssel.
-Nem fognak tolongani. És ne nézz rám ilyen szemmel, mert megőrítesz.
-Megőrítelek? Csak a nézésemmel? Akkor mi lesz ezzel?-kérdezte, majd hozzám bújt és lágyan megcsókolt. Olyan... ,,vigyázok rád,nem kell félned" csók volt, ami aztán át ment ,,nem bírom elviselni, hogy nem vihetlek fel a szobádba" csókba ment át.
-Basszus...-toltam el magamtól.
-Mi az?-kérdezte.
-Nem hiszem el, hogy akkor kívánlak a legjobban, amikor ágyhoz vagyok kötve!
-Hidd el Rebeka, amikor kettesben leszünk, akkor is leszel ágyhoz kötve.-kacsintott, majd újra megcsókolt. Újra és újra...egy idő után a számról áttért a nyakamra, közben pedig a felsőm végét kereste.
-Kórházban vagyunk...-suttogtam.
-Tudom.-érkezett a válasz. Közben felnyúlt a pólóm alatt egészen a mellemig.
-Milán. Ez egy kórház.-próbáltam kizökkenteni magunkat, de nem hogy őt, magamat se sikerült. Nekem nem, de Szabiéknak sikerült
-REBEKAAAA-kezdett el ordítani, majd amikor meglátta, hogy Milánnal csókolózunk, elhalkult.-visszajöjjünk később, vagy a lovagod odaenged most?
-Hát lássuk csak.-köszörülte meg a torkát Milán-van sorszámotok?
-Vicces vagy.-mondta-De nekem nincs szükség sorszámra. Idősebb vagyok, erősebb, mindenem nagyobb.-itt rámkacsintott.-és még jobban is nézek ki!
-Szabi...ezt mind komolyan gondoltad?-fogtam a fejem.
-Igen. Mért nem így van?-szomorodott el.
-Jaj tesó fogd már be, adj helyet nekünk is!-Lökte félre Szabit Beni.
-Rebeka, vissza jövök később jó? Anya írt, hogy gond van otthon.-Közölte Milán szomorúan.
-Oké, de siess!-mondtam, majd megcsókolt, kezet fogott a srácokkal és kisétált.
-Na, akkor beszélgessünk!-ült le az ágyamra Szabi, közben pedig a kezét csúsztatta feljebb és feljebb a combomon.
-Ha nem veszed le rólam a kezed, én esküszöm fejberúglak!-mondtam halál komolyan, majd mint aki megijedt, le is kapta rólam a kezét.-Köszönöm!
-Azt hittem szeretsz rosszalkodni!-kacsintott.
-Emlékszel a srácra, aki az előbb ment el?
-Engem nem zavar, ha szeretnéd hármasban csinálni!
-Én még egyenlőre sehogy sem szeretném csinálni!
-Hogy lehetünk mi jóba?-hüledezett, majd elsétált az ablakhoz és kinézett.
-Na Rebeka, én normális leszek!-nevetett Boti.-hogy vagy?
-Jól, de még kicsit gyengének érzem magam.-feküdtem le.
-Szia Rebeka!-jött be a régi orvosom.
-Csókolom doktor úr!-köszöntem.
-Megkérhetném a fiatalembereket, hogy fáradjanak ki, amíg megvizsgálom Rebeka lábát?-nézett a fiúkra Józsi bácsi.
-Doktor úr, Rebeka külön kéri, hogy én maradjak és vigyázzak rá!- sétált közelebb Szabi.
-Szabi...húzz már ki!-nevettem, mire vette a lapot és kisétált.
-Rebeka, azt kell hogy mondjam, túlhajszoltad magad. Ennyire még nem terhelheted le a lábadat. Hallom, hogy táncműsorban szerepelsz és minden nap van edzés? Ez mellett maximum a tesióra és heti két kondi. Többet nem vállalhatsz!-szögezte le a doktor úr.-tudom,hogy focizol,de le kell mondanod róla.
-Rendben...-lógattam az orrom.
-Ennyit szerettem volna. Egyébként az a fiatal ember, aki itt akart maradni...elég..érdekes személy. Ma délután táncolva jött be a kórházba.
-Sose volt normális.-legyintettem.
-Na én megyek, szia Rebeka!
-Viszlát!-köszöntem el, közben pedig Szabiék besétáltak.
-Na, mit mondott a doki?
-Hogy nagyon leterheltem a lábaimat...
-És ez azt jelenti, hogy...?
-Ez azt jelenti, hogy táncon kívül még csak a tesióra és a heti két kondi fér bele.
-Tényleg, nem ma lesz hatkor az a műsor?
-Ja, csak kár, hogy nem tudom nézni. Ebbe a terembe voltam multkor is és már akkor sem fogott semmilyen csatornát az a romhalmaz.-mutattam a tv-re.
-Megoldom!-mondta Boti.-én mindent megjavítok.
Miközben szerelte a tv-t (egyébként sikerrel járt) jöttek Roliék (Roli, Máté, Kristóf, Gergő, Laura, Leila)
Nagyon örültem nekik. Hiányoztak már!
-Gondolom itt nem szívunk.-ült le az ágyra Gergő.
-Hát itt nem.-lógattam az orrom.
-Jó a TV!-Üvöltötte el magát Beni.-mikor kezdődik a műsor?
-Hatkor.
- Öt negyvenöt van. Várunk még valakit?
-Szerintem Milán visszajön. Meg még Ádi se volt itt...
-Nana, Ádi megérkezett... Milánnal együtt!-jött be a két srác. Ádám rögtön lerohant.-te idióta gyökér hülye! Hogy csinálhattad ezt? A szívbaj kerülgetett, hogy mi van veled!-ölelt át szorosan az unokabátyám.
-Nincs semmi gond, ,jól vagyok!-nyugtattam meg.
-Na, csönd! Kezdődik!-szólt Máté és mindenki elhalkult, úgy néztük a tv-t.
A Mr. Saxobeat nagy sikert aratott köreinkben.
-Úr isten Rebeka, milyen jól nézel ki!-fogta a fejét Szabi.
-Jól sikerült. Elértük a kívánt hatást! -mondta Roli.
-Á, ott volt az esés.
-Nem is látszik, hogy véletlen estél el mit akarsz!-lökött vállba Leila.
-Mert megoldottuk! Mert királyok vagyunk!-mondta Roli, majd összepacsiztunk.
A műsornak szépen lassan vége lett, és még lassabban, de végül mindenki elment. Milán kicsit még maradt, miután hazamentek a látogatók.
-Király volt a tánc!-mondta.-A Mr. Saxobeat-nál nagyon jól néztél ki!
-Kicsit ribis, nem?
-Nem. Ez olyan...szexi!-mondta, majd megcsókolt. Aztán megint és megint.
-Mennem kell.-suttogta az ajkaimba.-anyu már vár...
-Tudom.-mondtam, majd beletúrtam a hajába és újra megcsókoltam.
-Ha így haladunk sose tudok elmenni.-simogatott meg, majd újra rátapadt a számra.
-Elhiszed, hogy nem bánnám?-haraptam el a számat.
-El.-nevetett, aztán elbúcsúzott és elment.