-Hova mész?-kérdezte álmosan.
-A kondiba.-mondtam.
-Reggeli előtt biztos nem!-pattant fel, majd megfogta a kezem, lehúzott a konyháig, ott pedig leültetett.
-Te fogsz reggelit csinálni?-mosolyogtam.
-Hát, ha már magadtól úgysem eszel, igen.
-Szeretlek!-mondtam, majd odamentem hozzá és megcsókoltam.
-Én is! De a csókolózástól nem fogsz jól lakni!-mondta mosolyogva.
-Én? Ugyan!-nevettem.
-Na ülj le, mindjárt kész a kaja!
-Ugye csak szendvics lesz?
-Igen.-hát azt hittem nem lesz nagy, de tévedtem. Tele volt tömve salátával, meg paprikával és paradicsommal.
-Azt várod, hogy ezt mind befaljam?-néztem rá úgy, mint egy idiótára.
-Igen!
-Komolyan hizlalni akarsz.-nevettem, majd elkezdtem enni.Soknak tűnt, de egyáltalán nem volt az. Körülbelül 10 perc alatt megettük a kajánkat, aztán rávettem Milánt, hogy menjünk fel a trapézra.
-És mit csináljak most?-kérdezte, mikor már fenn volt a trapézon.
-Maradj ott!-mondtam, majd elrugaszkodtam, és átugrottam hozzá.
-Basszus, azt nem mondtad, hogy kapjalak el!-mondta, miközben tartott. Én csak felnevettem.-mostantól utálom a trapézt!
-Én imádom.
-Akkor ezt mostantól egyedül imádod.-nevetett.-körülnézek mik vannak itt.
-Akkor hagyod, hogy egyedül ugráljak?-mondtam ,,sértődötten".
-Igen.-jelentette ki határozottan, és nem hazudott. Tényleg egyedül folytattam.
-Rebeka, már öt óra van.-zökkentett ki.
-Basszus! Sietnem kell!-kezdtem el kapkodni, mire leállított.
-Nyugii. Ne siess!
-Jó,de...
-Nincs de.
-Jó.-néztem gonoszul, majd lassabbra vettem a tempót.
Addig maradt, amíg fel nem öltöztem, aztán hazament, hogy összepakoljon.
-Biztos nem jössz a táncra?-kérdeztem.
-Nem. Majd megnézem jövő héten tévébe.-puszilta meg az arcomat, majd elsétált. Én gyorsan felültem a biciklimre, és kitekertem Csákvárra. Tény, hogy majdnem elütöttek, de nem az én hibám volt. A járdán bicikliztem( volt kerékpárút) és egy kocsi felhajtott a járdára. ekkora barmot. Faraltam egy jó nagyot, majdnem leestem a bicikliről.
-Bocsi a késésért!-kértem bocsánatot, mivel elkéstem.-majdnem elütöttek, és...
-Rebeka. Te itt?-csillant fel Hunor szeme.-Gyere, állj be táncolni! Istenem végre visszajött!
Örülök, hogy örült nekem. A többiek is mosolyogva néztek rám Kitti kivételével. Ő egy hárpia, nincs mit tenni.
Szóval elkezdtünk táncolni, és sajnos elég sok mindenről maradtam le,jól bele kellett húznom, hogy utolérjem a többieket. A tánc végén lihegve ültem le, szerencsémre most nem voltam rosszul.
Kicsit beszélgettem a fiúkkal, aztán felmentem lezuhanyozni, és rendbeszedni magam. Amikor végeztem felkaptam a biciklimet, és egyenest a suliig tekertem. A fél órás utat negyed óra alatt sikerült végigtekernem. Király vagyok. Mikor a sulihoz érkeztem, ismét megbámult mindenki. Két oka lehetett. Az első az anorexiás dolog, a másik pedig az elég rövid csipkés ruhám. Most az utóbbira szavazok a reakciókból ítélve. Bálint és Peti jött oda hozzám.
-Királyul nézel ki!-jegyezte meg Peti.
-Köszi szépen!
-Jobban vagy? -Érdeklődött Bálint.
-Ja, már sokkal jobban.-mondtam. Pont felértünk a termünkhöz, szóval elváltak az útjaink.
-Sziasztok!-köszöntem az osztálynak, mikor beértem az infóterembe.
-Rebeka. Végre!-ölelt meg Márk.-Már megint mi történt basszus?
-Nyugi, már jól vagyok!-mosolyogtam, majd továbbsétáltam egyenesen Milánhoz, aki épp a falat támasztotta.
-Rég láttalak!-mosolygott, majd közelebb húzott magához-reggel még nem ez volt rajtad.
-Nem ebbe mentem táncolni, na.-magyaráztam.
-Direkt csinálod mi? Beindítasz itt a suliban...-suttogta, majd megcsókolt.
-Mi lenne, ha nem az egész osztály előtt nyalnátok ki egymás seggét?-kiáltott oda Zsolt, de pechére pont bejött Niki néni.
-Parancsolsz, Zsolt?-kérdezett vissza.
-Jól hallotta, maga vén dög!-szólt be az infótanárnak, mire mindenkinek leesett az álla. A tanárnő rendesen leordította a fejét, majd elküldte az igazgatóhoz. Az első infóóra azért nem lett megtartva, mert Niki néni teljesen kiborult Zsolttól, a második pedig azért, mert kikönyörögtük.
A következő óra tesi lett. Semmi extra nem volt, erősítettünk, amit elég jól bírtam. Laurán és rajtam kívül mindenki kifulladt.
-Hogy...bírjátok?-jött oda lihegve Ricsi és Milán.
-Ha tudnád hogy erősítettünk táncon...-mosolyogtunk össze Laurával.
-Nem akarom tudni!-fogta a hasát Ricsi. Azért ez elég állat. Mindegyik ki van gyúrva, de ennyitől összezuhannak.
A (kicsit sem fárasztó) tesióra után magyarunk jött. Marika néni még mindig ki volt kicsit akadva a tegnapi facebookozástól, de annak ellenére örült, hogy lát. Ma Jókai Mór munkásságával foglalkoztunk. Érdekes volt.
Az utolsó három óránk angol volt, ahol Emília néni többször is kifejezte, hogy utál minket.
-Istenem, mért kell ilyeneket tanítanom, mint ti?-jött a következő költői kérdés, amire elég sok válasz érkezett...
-Talán mer' tanárnak tetszik lenni, baszki.-mondta Attila.
-Hogy mondod?
-Elég idegesítő, hogy állandóan ezeket halljuk magától-állt ki mellette Bence.
-Azt hiszem látni szeretném édesanyádat!
-Hozzak róla képet?-vágott vissza ismét Bence, mire az egész osztály nevetésben tört ki.
-Elegem van belőled!-ordította el magát Emília néni.
-Nekünk meg magából!-pacsiztam össze Bencével.
-Na, az emos megint felszólalt.-próbált leoltani az angol tanár.
-Egy!-kezdtem el számolni.-az nem emos, hanem emo. Kettő! Én scene vagyok, az óriási különbség. Három! Mielőtt megpróbál leoltani nézzen fel a gyakori kérdésekre, onnan talán jobb szövegeket szed le.-erre a mondatomra mindenkiből kitört ismét a röhögés, egyedül az angol tanárból nem.
-Kérem az ellenőrződet!
-Tessék.-dobtam a lába elé.
-Dávid. Felvennéd?-kérte meg Dávidot két sóhajtás között.
-Úgy emlékszem ön is tud hajolni. Vegye fel!-rántotta meg a vállát.
-Ebből elég! Mindenki kihozza az ellenőrzőjét. Mostantól kollektív lesz a bűntetés. És itt maradtok suli után!
-DE NEM MA!-ordította be Milán, mire összepacsiztunk. Erre már nem tudott semmit se mondani a tanár, inkább csak kisétált.
-Mekkora királyok vagyunk!-szólalt meg Zsolt.
-Te csak fogd be, meg se szólaltál!-mondtam neki.
-Most királynak érzed magad mi? Most, hogy Milán dug.
-Jól van öcsi, takarék,v agy összeverlek!-kelt fel a barátom.
-De kemény valaki!-közelített Zsolt Milán felé.
-Hé, nyugi!-állt közéjük Dávid.-Miért keresed mindig a bajt, Zsolt?
-Nem keresem. Ő keres engem.
-Mit képzeltek magatokról?-jött be az igazgató Marika nénivel együtt.-ez már több a soknál! Miért nem szóltatok? Én is jöttem volna beszólni neki!-mindenki összenézett. Oké, laza az igazgató, de ennyire?
-Igazgató úr...-kezdtem.-Ezt komolyan tetszik mondani?
-Persze. Most készül felmondani. Ez minden vágyam, mióta elváltunk!-hogy miii? Az igazgató úr és Emília néni? Jééézus isteeeeen. Mindenki döbbenten nézett. Nem tudtuk hova rakni a dolgokat.
-Mindenesetre. Mehettek haza!-engedett el minket.
-Hé srácok!-kezdte Dávid, mikor kiértünk a suliból.-menjünk el focizni a Telepre.
-Én majd utánatok jövök, dolgom van.-intettem, majd elindultam a pszichológushoz...
- Jó napot!-Köszöntem, amikor beértem a kórház dilidokijához. Egy 30-as éveiben járó nő fogadott, egy díványon ülve. Ki volt sminkelve, de nem durván, és az öltözködése is visszafogott volt. Már első ránézésre is kellemes, megnyugtató kisugárzása volt.
- Jó napot Rebeka! Horváth Sándorné vagyok, a pszichológusod, de szólíts csak Maja néninek. Kérlek foglalj helyet! - Mutatkozott be kedvesen. - Tudod, hogy miért vagy itt? - Kérdezte kíváncsian.
- Őszintén szólva nem. - Ismertem be.
- Hát akkor elmondom. A doktor úr úgy véli, mivel nem hánytatod magad, ráadásul eszel is, ha eszedbe jut, nem tenne jót neked, ha beraknánk a sok anorexiás lány közé. Úgy gondolja, nem azzal van a baj, hogy nem eszel, vagy túl sokat sportolsz, hanem a felfogásoddal.
- A felfogásommal? - Kerekedtek el a szemeim.
. Igen. Az én feladatom az lesz, hogy az elkövetkezendő időkben ráébresszelek arra, hogy valójában milyen csinos, okos és szép lány vagy, akinek semmi szüksége sincs fogyókúrázni. Ezt a szerepet tölti most be a barátod is. Mi most mind azon leszünk, hogy elfogadd magad olyannak, amilyen vagy. - Mosolygott rám kedvesen.
- Hát sok sikert! - Dőltem hátra a székben.
- Jól van, akkor kezdjük! - Vágott bele. - Mondd el, mit gondolsz magadról! . Kért meg.
Ilyen és ehhez hasonló kérdések hadát kaptam, amire megpróbáltam válaszolni. Igazából ma még nem csináltunk semmi komolyat, azt mondta, most csak meg akar ismerni, aztán fog tudni segíteni rajtam... Hát jó! Kíváncsi leszek...
Amikor végeztem, siettem ki a telepre (szerencsére biciklivel voltam, úgyhogy könnyű dolgom volt). Gyorsan letettem a kerékpárt, és beszálltam. A végzősök is kijöttek.
-Ez szabálytalan volt!-kiabált rám Szabi.
-Ez csak egy csel volt, te sötét.-röhögtem ki.
-Nem lehet, hogy egy lány lecselez!-szomorodott el.
-Ő nem átlagos!-mosolygott rám Milán.
Sötétedésig fociztunk, aztán olyan 10 körül (amikor már nem a labdát, hanem egymás bokáját rugdostuk), hazamentünk.
-Együnk valamit!-mondtam, mikor beértünk a házba. Rögtön ki is nyitottam a hűtőt.- Pizza jó lesz?
-Aha!-mondta Milán, majd szépen lassan nekiálltunk enni. Közben sokat nevettünk.
Ma este se ment haza, itt aludt nálam, aminek nagyon örültem. Ráfeküdtem a mellkasára, ő simogatta a hátamat. Így aludtunk el.
-Királyul nézel ki!-jegyezte meg Peti.
-Köszi szépen!
-Jobban vagy? -Érdeklődött Bálint.
-Ja, már sokkal jobban.-mondtam. Pont felértünk a termünkhöz, szóval elváltak az útjaink.
-Sziasztok!-köszöntem az osztálynak, mikor beértem az infóterembe.
-Rebeka. Végre!-ölelt meg Márk.-Már megint mi történt basszus?
-Nyugi, már jól vagyok!-mosolyogtam, majd továbbsétáltam egyenesen Milánhoz, aki épp a falat támasztotta.
-Rég láttalak!-mosolygott, majd közelebb húzott magához-reggel még nem ez volt rajtad.
-Nem ebbe mentem táncolni, na.-magyaráztam.
-Direkt csinálod mi? Beindítasz itt a suliban...-suttogta, majd megcsókolt.
-Mi lenne, ha nem az egész osztály előtt nyalnátok ki egymás seggét?-kiáltott oda Zsolt, de pechére pont bejött Niki néni.
-Parancsolsz, Zsolt?-kérdezett vissza.
-Jól hallotta, maga vén dög!-szólt be az infótanárnak, mire mindenkinek leesett az álla. A tanárnő rendesen leordította a fejét, majd elküldte az igazgatóhoz. Az első infóóra azért nem lett megtartva, mert Niki néni teljesen kiborult Zsolttól, a második pedig azért, mert kikönyörögtük.
A következő óra tesi lett. Semmi extra nem volt, erősítettünk, amit elég jól bírtam. Laurán és rajtam kívül mindenki kifulladt.
-Hogy...bírjátok?-jött oda lihegve Ricsi és Milán.
-Ha tudnád hogy erősítettünk táncon...-mosolyogtunk össze Laurával.
-Nem akarom tudni!-fogta a hasát Ricsi. Azért ez elég állat. Mindegyik ki van gyúrva, de ennyitől összezuhannak.
A (kicsit sem fárasztó) tesióra után magyarunk jött. Marika néni még mindig ki volt kicsit akadva a tegnapi facebookozástól, de annak ellenére örült, hogy lát. Ma Jókai Mór munkásságával foglalkoztunk. Érdekes volt.
Az utolsó három óránk angol volt, ahol Emília néni többször is kifejezte, hogy utál minket.
-Istenem, mért kell ilyeneket tanítanom, mint ti?-jött a következő költői kérdés, amire elég sok válasz érkezett...
-Talán mer' tanárnak tetszik lenni, baszki.-mondta Attila.
-Hogy mondod?
-Elég idegesítő, hogy állandóan ezeket halljuk magától-állt ki mellette Bence.
-Azt hiszem látni szeretném édesanyádat!
-Hozzak róla képet?-vágott vissza ismét Bence, mire az egész osztály nevetésben tört ki.
-Elegem van belőled!-ordította el magát Emília néni.
-Nekünk meg magából!-pacsiztam össze Bencével.
-Na, az emos megint felszólalt.-próbált leoltani az angol tanár.
-Egy!-kezdtem el számolni.-az nem emos, hanem emo. Kettő! Én scene vagyok, az óriási különbség. Három! Mielőtt megpróbál leoltani nézzen fel a gyakori kérdésekre, onnan talán jobb szövegeket szed le.-erre a mondatomra mindenkiből kitört ismét a röhögés, egyedül az angol tanárból nem.
-Kérem az ellenőrződet!
-Tessék.-dobtam a lába elé.
-Dávid. Felvennéd?-kérte meg Dávidot két sóhajtás között.
-Úgy emlékszem ön is tud hajolni. Vegye fel!-rántotta meg a vállát.
-Ebből elég! Mindenki kihozza az ellenőrzőjét. Mostantól kollektív lesz a bűntetés. És itt maradtok suli után!
-DE NEM MA!-ordította be Milán, mire összepacsiztunk. Erre már nem tudott semmit se mondani a tanár, inkább csak kisétált.
-Mekkora királyok vagyunk!-szólalt meg Zsolt.
-Te csak fogd be, meg se szólaltál!-mondtam neki.
-Most királynak érzed magad mi? Most, hogy Milán dug.
-Jól van öcsi, takarék,v agy összeverlek!-kelt fel a barátom.
-De kemény valaki!-közelített Zsolt Milán felé.
-Hé, nyugi!-állt közéjük Dávid.-Miért keresed mindig a bajt, Zsolt?
-Nem keresem. Ő keres engem.
-Mit képzeltek magatokról?-jött be az igazgató Marika nénivel együtt.-ez már több a soknál! Miért nem szóltatok? Én is jöttem volna beszólni neki!-mindenki összenézett. Oké, laza az igazgató, de ennyire?
-Igazgató úr...-kezdtem.-Ezt komolyan tetszik mondani?
-Persze. Most készül felmondani. Ez minden vágyam, mióta elváltunk!-hogy miii? Az igazgató úr és Emília néni? Jééézus isteeeeen. Mindenki döbbenten nézett. Nem tudtuk hova rakni a dolgokat.
-Mindenesetre. Mehettek haza!-engedett el minket.
-Hé srácok!-kezdte Dávid, mikor kiértünk a suliból.-menjünk el focizni a Telepre.
-Én majd utánatok jövök, dolgom van.-intettem, majd elindultam a pszichológushoz...
- Jó napot!-Köszöntem, amikor beértem a kórház dilidokijához. Egy 30-as éveiben járó nő fogadott, egy díványon ülve. Ki volt sminkelve, de nem durván, és az öltözködése is visszafogott volt. Már első ránézésre is kellemes, megnyugtató kisugárzása volt.
- Jó napot Rebeka! Horváth Sándorné vagyok, a pszichológusod, de szólíts csak Maja néninek. Kérlek foglalj helyet! - Mutatkozott be kedvesen. - Tudod, hogy miért vagy itt? - Kérdezte kíváncsian.
- Őszintén szólva nem. - Ismertem be.
- Hát akkor elmondom. A doktor úr úgy véli, mivel nem hánytatod magad, ráadásul eszel is, ha eszedbe jut, nem tenne jót neked, ha beraknánk a sok anorexiás lány közé. Úgy gondolja, nem azzal van a baj, hogy nem eszel, vagy túl sokat sportolsz, hanem a felfogásoddal.
- A felfogásommal? - Kerekedtek el a szemeim.
. Igen. Az én feladatom az lesz, hogy az elkövetkezendő időkben ráébresszelek arra, hogy valójában milyen csinos, okos és szép lány vagy, akinek semmi szüksége sincs fogyókúrázni. Ezt a szerepet tölti most be a barátod is. Mi most mind azon leszünk, hogy elfogadd magad olyannak, amilyen vagy. - Mosolygott rám kedvesen.
- Hát sok sikert! - Dőltem hátra a székben.
- Jól van, akkor kezdjük! - Vágott bele. - Mondd el, mit gondolsz magadról! . Kért meg.
Ilyen és ehhez hasonló kérdések hadát kaptam, amire megpróbáltam válaszolni. Igazából ma még nem csináltunk semmi komolyat, azt mondta, most csak meg akar ismerni, aztán fog tudni segíteni rajtam... Hát jó! Kíváncsi leszek...
Amikor végeztem, siettem ki a telepre (szerencsére biciklivel voltam, úgyhogy könnyű dolgom volt). Gyorsan letettem a kerékpárt, és beszálltam. A végzősök is kijöttek.
-Ez szabálytalan volt!-kiabált rám Szabi.
-Ez csak egy csel volt, te sötét.-röhögtem ki.
-Nem lehet, hogy egy lány lecselez!-szomorodott el.
-Ő nem átlagos!-mosolygott rám Milán.
Sötétedésig fociztunk, aztán olyan 10 körül (amikor már nem a labdát, hanem egymás bokáját rugdostuk), hazamentünk.
-Együnk valamit!-mondtam, mikor beértünk a házba. Rögtön ki is nyitottam a hűtőt.- Pizza jó lesz?
-Aha!-mondta Milán, majd szépen lassan nekiálltunk enni. Közben sokat nevettünk.
Ma este se ment haza, itt aludt nálam, aminek nagyon örültem. Ráfeküdtem a mellkasára, ő simogatta a hátamat. Így aludtunk el.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése