Bence...

Végre péntek! Ez  azt jelenti, hogy ma kiengednek. Alig várom, hogy bejöjjön a doki és elküldjön.
Reggel már hét körül felkeltem és megpróbáltam kimászni az ágyból. Durván gyenge vagyok még. Nagyon gyorsan akartam felállni, ezért sajnos visszazuhantam az ágyba. Másodszorra már jóval lassabban próbáltam meg, akkor összejött. Elkezdtem sétálgatni. A  műtött lábamban olyan érzés volt, mintha le akarna szakadni, de én nem törődtem vele. Kicsit még sétáltam, aztán visszafeküdtem az ágyba. Pont jókor, hisz jött a doki.
-Jó reggelt! -köszönt.
-Jó reggelt! -köszöntem vissza.
-Gondolom ki akarsz már innen szabadulni.
-Szeretnék...
-Akkor tessék, állj rá erre!-tette le a mérleget a földre. Sóhajtottam egy nagyot majd ráálltam. Amikor idejöttem alig voltam 38 kiló. Most pedig 43,5 vagyok...hurrá...úgy hizlalnak, mint egy malacot.
-43,5 kiló...egész szép ahhoz  képest, hogy hogy találkoztunk. Az igazat megvallva, néhány orvossal leültünk és elgondolkodtunk azon, hogy mit csináljunk veled.-mondta. De jó...ennek szívből örülök, remélem pénz feldobással döntöttek a sorsomról, esetleg kő-papír-ollóval- és arra jutottunk, hogy  Most hazaengedünk, de jövőhét pénteken vissza kell jönnöd hozzám négy órára.
-Rendben jó leszek esküszöm!-tettem ígéretet, bár így utólag megbántam, hogy ezt kimondtam.
-Ha nem javul az állapotod akkor el kell küldjelek egy rehabilitációs központba, remélem tisztában vagy vele.-szögezte le.
-Nem lesz erre szükség, tessék megnyugodni doktor úr. Mikor mehetek haza?
-Most rögtön. De ugye nem akarsz iskolába menni?
-De, mert nagyon sok a házi.-Erre a doki nem mondott semmit, csak kisétált, én meg felkeltem és emilyen gyorsan csak tudtam összepakoltam, majd hazasiettem.
Épp bekanyarodtam az utcánkba, mikor észrevettem, hogy velem szembe Martin sétál.
-Hát te?- nézett nagyokat.
-Hazaengedtek, én pedig sietek, mert még vissza kell érnem a suliba.
-Te komolyan suliba mész?-hüledezett.
-Muszáj.
-Hát, te tudod. Viszont én is sietek, Krisztina vár. Szia!-intett, majd tovább állt.
Hazamentem, gyorsan megfürödtem, átöltöztem, bepakoltam, majd siettem vissza a suliba. A lábrögzítőt otthon felejtettem, így vissza kellett mennem felrakni. Ezzel a kitérővel elég sok időt vesztettem, így már javában tartott az első óra, mikor bekopogtam.
-Jó napot! Elnézést a késésért!-mondtam, majd leültem a helyemre. Mindenki amolyan ,,ez mit keres itt?", ,,nem kórházban kéne lennie?" arcot vágott. Egyedül Viki lógott ki a sorból, ő olyan ,,takarodj, te kurva" nézéssel illetett meg.
-Te mit keresel itt?-dőlt hátra Milán.
-Kiengedtek a kórhzából.
-De maradnod kellett volna otthon, hogy pihenj.
-Persze. Hogy egyedül legyek, mi?-vágtam vissza, majd elhallgatott és ment tovább az infó óra. Rettenetesen unalmas volt. Niki néni úgy döntött,hogy számítógép használat helyett azt tanítja meg, hogy kell használnunk az óvszert (komolyan nem értem, mit gondolnak néha a tanárok.)
Mikor kicsengettek, mindenki egy emberként rohant oda hozzám. Össze vissza jöttek a kérdések.
-Hogy-hogy itt vagy?-kérdezte Ádám
-Neked nem pihenned kéne?-futott oda hozzám Glória.
-Mikor jössz táncra?-érdeklődött Laura. (oké, őt inkább ez érdekli)
-Haza kell menned pihenni!-csapott az asztalra Milán, mire mindenki elhallgatott.
-Majd eldöntöm, mikor akarok pihenni!-álltam fel.
-Menj már haza, megint össze akarsz esni?
-Előbb fogok az ordibálásodtól összeesni. Nézz már rám, teljesen jól vagyok!
-Olyan gebe vagy, mint Zsolti f*sza!-kiáltott oda Bence, mire mindenki jót röhögött.
-Te elmondtad nekik?-fordultam vissza gyanakodva Milánhoz.
-Mi? Nem!
-Nem, nem mondta el, hogy anorex vagy.-szólt megint Bence, mire leesett az állam.
-Hogy tehetted ezt?-fordultam vissza ismét Milánhoz.
-Nem én voltam!-tagadta.
-Tudod mit? Hagyjál békén!-mondtam, majd kisiettem az ajtón, egyenesen le az udvarra. Senki sem volt lenn, gondoltam akkor egyből megyek a focipályára, hisz ott mégiscsak jobb leülni. Azt hittem ott egyedül leszek, de tévedtem. A végzősök nagyba fociztak. Amikor megpillantottam őket, elkezdtem hátrálni, majd megfordultam, és elsétáltam...volna. Csakhogy Szabi észrevett és utánam jött.
-Hé! Gyere focizni!-fogta meg a kezem és azzal a mozdulattal magához húzott. Látta, hogy sírok, és nagyon megijedt.-mi a baj?
Nem mondtam semmit. Nem tudtam egy szót se kinyögni a számon, inkább csak magamhoz szorítottam, és elkezdtem sírni. Közben a többi srác is oda jött, és minket figyeltek.
-Nyugodj meg, hallod? Nem lehet akkora a gond!-csitított Szabi, de hiába. Közbe jött Milán, és mivel senki se tudta, hogy miatta sírok, odahívták.
-Rebeka,figyelj...-vakargatta a fejét.
-Nem kell a hülye magyarázatod! Elmondtad mindenkinek, nagyon jó fej vagy!
-De nem érted, hogy nem én mondtam el?
-Pedig valaki elmondta, és biztos nem tőlem tudják.
-Inkább kérdezd a hülye végzős haverjaidat!-mutatott Szabiékra.
-Azt hiszed, hogy mi köptünk? Te akkora egy seggfej vagy!-indult meg Szabi Milán felé, de visszarántottam.
-Akkor mégis honnan tudnák? A faszom az egészbe, kár volt ma felkelnem. Élnem is kár.-mondtam majd elmentem vissza a terembe, mert meghallottam a csengőt. Leültem a helyemre, és csak csöndben ültem. Ricsi odajött hozzám.
-Rebeka, figyelj!-suttogta, miközben a hátamat simogatta.-Nem Milán tehet róla, hogy megtudták.
-Mért akkor mi? Basszus a végzősökön kívül csak ő tudta senki más!
-Tudom, de hallgass már végig!-türelmetlenkedett.
-Nem akarom végighallgatni, ahogy Milánt véded.-már majdnem megszólalt, de Niki néni visszajött, szóval az óra ment tovább. Szerencsére már nem felvilágosított minket, hanem tényleg tanított.
Innentől nem volt érdekes a suli, hisz senkinek sem hagytam, hogy beszélhessen velem, csak jártam a magam útját.
A dupla infót tesi követte, amin még nem vettem részt, ezután dupla angol, majd ofő jött.
-Gyerekek!-szólt Marika néni, amikor bejött a terembe.-Á! Szia Rebeka. Hát te?
-Kiengedtek a kórházból.-rántottam meg a vállam.
-És jobban vagy?-érdeklődött.
-Fogjuk rá, de egy hét múlva még vissza kell mennem, mert megvizsgálnak.
-Valld már be, hogy anorexiás vagy!-üvöltötte be Bence, mire Vikivel és Zsolttal jót röhögtek. Hát Milánnak csak ennyi kellett, egyből megindult Bence felé. Mikor Dávid meglátta ezt, ő is felállt. Bencének annyira bemostak, hogy vérzett a szája. Zsolt se járt jobban, neki is meg kellett látogatnia a sulidokit. Viki természetesen nem kapott ütést, csak egy adag beszólást.
Ami azt illeti felkeltem volna, sőt meg is próbáltam, de annyira megszédültem, hogy egyből visszazuhantam.
-Héé. Fejezzétek már be!-Ordította el magát Márk-Rebeka, jól vagy?
-Ja, mindjárt jobban leszek!-fogtam a fejem, közben pedig kapaszkodtam a karjába, hisz nagyon rosszul éreztem magam.
-Ezt nem hiszem el! Muszáj állandóan verekedni?-tört ki az ofő. -Most elmondom mi lesz. Én beviszem Rebekát a kórházba. Mire visszaérek ajánlom, hogy Milán és Dávid az igazgatóiban üljön, Zsolt és Bence pedig az orvosiban.-mondta, majd óvatosan felsegített, és kisétáltunk. Beültetett a kocsiba, és már indulhattunk is.
-Hm...ühüm...hm...-hümmögött a doki, amitől a hideg is kirázott-te nem vetted be a gyógyszert, igaz?
-Nem is kaptam gyógyszert!-néztem rá értetlenül.
-Hogy mi? De hát beküldtem Gáborral.
-Nem volt benn nálam egyszer sem.
-Jézus isten!!!-ijedt meg-rendben, akkor ezt most beveszed, és minden nap egyet lenyelsz belőle.
-Rendben!
-Semmi gond nem lesz, a gyógyszer hiánya okozta a rosszullétet semmi több. Tessék megnyugodni-simította végig Marika néni kezét, aki eléggé kiakadt.
Mikor végeztünk, megint csak beültetett a kocsiba és most már hazavitt.
-Köszönöm szépen, hogy eltetszett hozni.-hálálkodtam.
-Ugyan, Rebeka. Semmiség. A gyógyszert szedd és pihenj. Enni se felejts el.-mondta, majd elköszöntem, és besétáltam a házba. Amikor becsuktam magam mögött az ajtót, nagyon meglepődtem.
-Körimama?-mosolyogtam.
-Szia kicsim!-köszöntött.-gyere a kedvencedet főztem. Kaja után pedig újrafestjük a hajadat, mert kezd szörnyűvé válni. Új festéket hoztam, tetszeni fog.-erre nem mondtam semmit, csak szorosan megöleltem, amit viszonzott is.
Egyébként lasagne-t csinált, és isteni volt. Ahogy mondta, utána befestette a hajamat. Isteni lett. Elől kék volt, aztán szépen átment feketébe.
-Ez nagyon király lett!-ámultam.-köszönöm!
-Semmiség. Bocsáss meg, csörög a telefonom.-mondta, majd kisétált a fürdőből. Én amíg vissza nem jött, végig csak a hajamat csodáltam. Egyszerűen eszméletlen lett.
-Bocsáss meg kincsem, de az egyik barátnőm leégette a haját. Muszáj odamennem. Nem baj?
-Dehogy baj !Köszönöm, hogy egyáltalán eljöttél!
Utálja, ha hálálkodnak, ezért csak megölelt, és elment. Én pedig egyedül maradtam a nagy házban. Gondoltam egyet, csináltam egy limonádét, és kimentem sétálni a kertbe. Épp nyitottam ki a hátsó ajtót, de észrevettem, hogy egy cetli áll rajta. Apától...Nem volt semmi extra, csak hogy nézzem meg a kisházat, mert, hogy tetszeni fog. Azt tettem amit mondott, és nagyon meglepődtem. Az igazat megvallva akkora volt, mint egy tesiterem. Sőt még magasabb is, és minden féle sporteszköz volt benne. Gőzöm sincs, hogy van apának ennyi pénze, de örülök, hogy ilyenekre költi. El sem hittem, amit láttam. Még trapéz is volt...ő figyeltet engem valakivel!? Ilyen, és ehhez hasonló dolgokon agyaltam, mikor meghallottam a csengőt. Gyorsan berohantam a házba, letettem a poharamat, és ajtót nyitottam. Ricsi volt az, mellette Milán állt, mellette Dávid, és szorosan közrefogták Bencét.
-Hát ti?-szeppentem meg.
-Jöttünk elmondani az igazságot, ugye Bence?-rántották meg a kissé ijedt srácot. Csak halványan bólintott.
-Gyertek be!-nyitottam ki jobban az ajtót, majd leültünk a kanapéra.
-Nem én mondtam el!-kezdte Milán.
-Emlékszel, hogy nekem is elmondtad ugye?-kérdezte Dávid. Basszus tényleg...ő is tudja.
-Te mondtad el?-álltam fel.
-Ülj le, és hagyd, hogy befejezzem!-nyugtatott meg.-Nem. Egyikünk sem volt. Sms-eztünk egyik órán rólad, meg, hogy mi lehet veled, és ez a köcsög-rántotta meg Bencét-meglátta, hogy mit üzengetünk, és szétkürtölte mindenkinek.
Igen, ez így reális, hisz Bence Dávid mögött ül, simán megnézhette a telefont. Kezdtem szégyellni magam,a miért Milánt gyanúsítottam.
-Sajnálom, hogy azt hittem te voltál az!-kértem bocsánatot.
-Semmi gond. A helyedben én is magamat hibáztattam volna.-mondta, majd közelebbhajolt, és megcsókolt.
-És mit csinálunk Bencével?-kérdeztem.
-Már vártam, hogy feltedd ezt a kérdést.-mosolygott Dávid.-Mit csináljunk vele?
Nem kellett kérdezniük, én rögtön bemostam neki. Meg is nyugodtam tőle.
-Én ennyivel megelégszem.-sóhajtottam.
-Kössz Rebeka!-forgatta a szemeit Bence.
-Ne vágj pofákat, mert tőlem is kapsz!-szorította meg Milán.
Egy kicsit még szórakoztunk Bence félelmén, aztán elengedtük. Egész este nálam voltak  a srácok, jobban mondva az új ,,tesiterembe", és egész jól elvoltunk. Én csak néztem őket, még nem akartam nagyon sportolni, de ők jól elvoltak.