Szomorú igazság

Már csütörtök van és én még mindig itt aszalódom a kórházban. Csak én lehetek ennyire béna. Ráadásul gyenge vagyok még, mint a harmatos kaksi...
-Jó reggelt, Rebeka!-köszöntött az orvos
-Jó reggelt!-köszöntem vissza. Gyengének érzem magam, de annyira nem, hogy beszélni ne tudjak.
-Szeretnélek tájékoztatni az állapotodról. Ez a súlyvesztés nagyon leterheli a testedet. Az itt eltöltött időd során elkezdted szerencsére visszahízni a hiányolt kilókat, de még mindig nem az igazi a súlyod. Mért nem ettél?-jött a bűvös kérdés. Csak ez hiányzott.
-Hogy őszintén megvalljam doktor úr, nagyon nehezek a napjaim. Anyukám és apukám nemrég elhagytak, szóval gyakorlatilag egyedül vagyok otthon. Persze ez csak részben igaz, mivel a keresztanyám nagyon sokat vigyáz rám és úgy törődik velem, mintha a saját gyereke lennék. Mindemellett a táncra is koncentrálnom kellett, minden nap négykor keltem, hisz reggel tornáztam, hatra pedig már mentem táncolni, nyolcra persze meg már a suliban ültem. És amúgy sem voltam soha megelégedve magammal. Mindig ducinak tartottam magam és most, hogy azt mondta ,,szerencsére elkezdtem visszahízni a hiányolt kilókat" elkeseredtem. Nem akartam ezt. Nekem nincs semmi bajom a fáradtságon kívül. Nem is értem...miért vagyok én itt?
-Igen, nos ez az, amitől tartottam...nem ismered be, hogy problémád van. Ehhez a mi sima kórházunk kevés. Péntek délután kiengedünk téged, de megfigyelés alatt fogunk tartani. Ha nem javul az állapotod, el kell, hogy küldjünk egy rehabilitációs központba.
-Biztos nem megyek anorexiás libák közé. Azt tessék elfelejteni!-mondtam, majd megveregettem a doki vállát.
-Hát pedig nem fogod elfelejteni!-sétált be Milán.-ha szükséged van rá, akkor bizony rohadtul el fogsz menni!
-Nem gondolod, hogy te mondod meg nekem?
-Nem, nem én mondom meg. A dokid mondja meg, akinek szót kell fogadnod!
-Hát ez kész...mindenki ellenem van!-forgattam a szemeimet.
-Gyerekek, nekem mennem kell!-mondta a doki, majd kisétált.
-Nem ellened vagyunk!-lágyult el Milán hangja.-csak jót akarunk neked. Tudod mennyire félek?Nézz magadra. Tönkreteszed magad. És én nem akarlak elveszíteni!
-De...de...nézz rám...sokkal vékonyabb vagyok, mint a tanév kezdetén.-mosolyogtam őszintén.
-Akkor volt tökéletes az alakod. Teljesen máshogy néztél ki akkor. És az mindenkinek jobban tetszett. Ezért fordult meg minden srác utánad...olyan gyönyörű voltál, hogy azt szavakkal nem lehet kifejezni...most is gyönyörű vagy, de beteg. És ezt szépen leküzdjük együtt!-mondta, majd közelebbhajolt és szenvedélyesen megcsókolt. Nem hagyta abba, folytatta. Sőt megint a fölsőm alját kereste.
-Látom attól, hogy lefogytam, még mindig kívánsz.-mosolyogtam.
-Ne csodáld! Te mindenhogy szexi vagy!-suttogta, majd újra a számra tapadt. Aztán a nyakamat vette célba.
-Milán...-nyögtem.-nyolc óra van.
-A f*****.-mondta, majd felegyenesedett.-itt maradok veled!
-Nem maradsz! Jó lenne, de nem.-szögeztem le, szerencsére hallgatott rám és hosszú csók után elment. Természetesen facebookon tartottuk a kapcsolatot
Milán: A tanár majdnem lekéselt, amiért késtem...xDD
Rebeka: Így jár, aki lóg a suliból :P
Milán: a jó cél érdekében tettem (volna) :D
Rebeka: De......ugye nem mondod el senkinek ezt a rehab dolgot?
Milán: Dehogy mondom! Kettőnk titka ;) De meg kell ígérned, hogy vigyázni fogsz magadra! Enni fogsz rendesen és nem hajszolod túl magad. Megértetted?!
Rebeka: Megértettem...
Milán: Különben is...mire volt ez jó?
Rebeka: Ducinak éreztem magam mindig is.  Meg aztán jobban akartam tetszeni neked ...
Milán: Ennél jobban? Te nem vagy eszednél...:D
Rebeka: Hát...
Milán: Figyelj! Ennél jobban nem nézhetnél ki. Emlékszem, évnyitó után az összes sráccal az osztályban leültünk és kitárgyaltuk az összes csajt. És a legtöbb ,,megdugnám" szavazatot te kaptad :DDD
Rebeka: Jó tudni, hogy a legtöbben engem akarnak. Majd biztos eszembe jut, ha esetleg veled nem lesz jó;D
Milán: Hogy mondod?:D Úgy megraklak, feküdsz egy hétig;3
Rebeka: Majd meglátjuk ;*
Milán: Azt a k.va...
Rebeka: ?
Milán: Marika néni....><
Rebeka: Mi van vele?
Milán: Lehajolt a krétáért és...kőműves-dekoltázs.. ><
Rebeka: Ezzel fogsz álmodni, az biztosXDDDD
Milán: Ne is mond...most átadom a telefont Márknak, mert dumálni akar veled
Rebeka: Oksi
Milán: Szia Rebeka. Hogy vagy?
Rebeka: Elvagyok, köszi :D
Milán: Mikor engednek ki?
Rebeka: Eddig úgy van, hogy péntek délután.
Milán: Ma megyek látogatni:D Ha szeretnéd :D
Rebeka: Hogy a viharba ne szeretném? Úgyis rég láttalak...
Milán: kerek 3 napja..xD
Rebeka: Hát nem kevés idő...xd
Milán: Na vissza adom a hercegednek a telefont, mert már cseszeget...xd szia :D
Rebeka: Szia:D
Milán: Szóval....:3
Rebeka: Igen?:D
Milán: Szóval felkérés keringőre?-.o
Rebeka: Mire gondolsz? Jaaaaaa....kis huncut;D
Milán: Hopp, most lebuktam!:D:D:$
Rebeka: Gondoltál már rá, mi?:P
Milán: Persze, hogy gondoltam már rá...csak...
Rebeka: csak?
Milán: Csak túlságosan tisztellek ahhoz, hogy elvegyem a szűzességedet 15 évesen...
Rebeka: Ezt értsem úgy, hogy te már nem vagy szüz?:D
Milán: Nem. Még nyolcadikba megfektettem a suli legnagyobb kurváját...xd de megbántam
Rebeka: Hajajj! Sötét múltú...:D
Milán: Ezért nem akarom veled...vagyis akarom, csak nem akarom, hogy megbánd.
Rebeka: Nem hiszem, hogy megbánnám.
Milán: valaki nagyon kíván engem...;*
Rebeka: Most nehogy félreérts! Nem azért mondtam...xd
Milán: Tudom :D De ráérünk ezzel a beszélgetéssel, ha rendbejöttél. Ja és bocsi, de ma nem tudok bemenni hozzád...:c
Rebeka: Mert?:c
Milán: Megígértem nagybátyámnak, hogy segítek neki fát vágni. Király lesz 50 fokba tűző napon...-.-
Rebeka: Akkor biztos félmeztelen leszel...*-*
Milán: Hát nem hiszed, hogy nagykabátba leszek, ugye?xD
Rebeka: Nem....*-*
Milán: Oké Rebeka, látom beindultál:D Odaszökjek?;$
Rebeka:...nem kell..maradj ahol vagy...:o
Milán: Na megyek, mert szünet van és Szabiékkal megyünk focizni.
Rebeka: Ellopod a haverjaimat?:c
Milán: Ja. XD na szia cicus♥
Rebeka: Szia<3
A nap egyébként nagyon unalmasan telt. Unalmasan, gondolkodva. Nem akarok rehabra menni, teljesen jól vagyok! Igaz, hogy keveset eszem, de jól érzem magam így...csak pihenésre van szükségem, semmi másra.
Délután Márk jött, Ricsi és András társaságában. Nagyon örültem a fiúknak, feldobták a délutánomat. Hozták a kedvenc salátámat (kebab saláta, nyam-nyam) és beszélgettünk minden féléről. Szóba jött természetesen, hogy most akkor mi van velem, meg Milánnal, ezt jól kitárgyaltuk, aztán elkezdtem faggatni a fiúkat. Az eredmény: Semmi. Nincs barátnőjük, se olyan aki tetszene nekik ( oké, Andrásnak bejön Sarah Sorceress, de ő elérhetetlen...) szóval itt egy időre elakadt a beszélgetés. Aztán természetesen ment tovább, hülyültünk rendesen. Olyan hat óra körül mentek el, én pedig úgy döntöttem, tanulni fogok (Milán itt hagyta a leckét, de  a lelkemre kötötte, hogy csak akkor vághatok bele, ha jól vagyok).
Nagyon sok a házi. Angolból és németből 10000 szó, matekból szabályok, magyarból valami verset kell megtanulni és had ne soroljam még... Szerencsére (hálát adok istennek) Martin megzavart.
-Szia te lány!-köszönt.-hogy vagy?
-Szia Martin!-öleltem meg.-jól. Te?
-Én tökéletesen. Hallom szakítottatok tesómmal.
-Hát igen.
-Őszintén mondva, én nem bánom. Ne érts félre, nincs kifogásom ellened, de mióta szétmentetek, jó formában van. Mielőtt találkozott volna veled, ő volt az igazi Barney Stinson. Falta a csajokat. Most pedig megint.
-Örülök, ha boldog. Nem akartam volna úgy jól lenni, hogy közben őt összetöröm.-vallottam be.
-Épp az ellenkezője történt. Ő így boldog. Végre újra önmaga. Egyébként amikor összejöttetek azt hittem, hogy csak meghúz párszor, aztán dobni fog. De életében először többet érzett. Aztán elmúlt.
-Egyszer minden véget ér.-nevettem.
Természetesen sokáig maradt és több mindenről is beszélgettünk, de az nem volt már fontos. Örülök, hogy Dávid jól van. És ha így falja a csajokat, akkor még jó is, hogy szétmentünk, hisz, ha tényleg ez az igazi Dávid, akkor talán rossz is volt neki, hogy jártunk. Így végre rátalált magára.