Rehab?!

Reggel megint korán kellett kelnem (négykor), hogy edzhessek kicsit tánc előtt. Így hát fogtam magam, és hátramentem a ,,kondimba".  Először felüléseket cisnáltam, utána fekvőtámaszt, felmásztam a gerendára, utána pedig kis idő maradt a trapézra is. Ötkor betudtam fejezni a dolgomat, így mehettem is fürdeni, sminkelni, öltözni, szóval elintézni a maradék dolgomat. Miután kész lettem felültem a biciklire, és kitekertem Csákvárra.

-Sziasztok!-köszöntem, mikor beértem.

-Rebeka,jól vagy?-ölelt meg Roli.

-Persze, most már jól vagyok!-mosolyogtam biztatóan.-többiek?

-Máté és Kristóf még az öltözőjükben, Gergő a sarokban felüléseket csinál, Kitti duzzog kinn az udvaron, Leila és Laura meg...ott vannak.-mutatott rájuk.

-Sziasztok!-jöttek oda hozzánk.

-Ismerős ez a póló.-jegyezte meg Leila. Hát igen. Az a póló volt rajtam, amit tegnap vettünk. Keep Calm and eat chocolate felirat volt rajta.

-Nekem is ismerős a nacid.-mosolyogtam.

-Kitalálom! Vásároltatok tegnap. Ezt nem akarom végighallgatn!i-mondta Roli, majd elsétált.

Épp a mesénk közepén tartottunk (Laurának elmondtunk mindent, és megbeszéltük, hogy muszáj elmennünk csütörtökön vásárolni), amikor besétált Hunor.

-Jó reggelt mindenkinek! Rebeka, örülünk, hogy itt vagy. -köszöntött.-remélem készen álltok a munkára, tessék itt a forgatókönyv.

Ahogy végignéztem a könyvet, észrevettem, hogy kicsit többet kell táncolnunk, mint múltkor...De semmi gond, menni fog az, így hát bele is vágtunk a táncba. A főnök úgy döntött, hogy minden táncot Flo Rida zenéjére fogunk megtanulni. 6 ilyen tánc lesz(!). Fogunk táncolni a Good Feeling-re, a Let it roll-ra, a Wild Ones-ra, a Hangover-re, a Run-ra, és a Who dat girl-re. És akkor még nem is említettem a társastáncot...lesz dolgunk bőven. Remélem nem fogok kidőlni...

A próba hihetetlenül fárasztó volt, amikor végeztünk muszáj volt leülnöm pihenni. 

-Jól vagy?-jött oda Laura.

-Persze...tökéletesen!-lihegtem, de ez nem volt igaz. Kopogott a szemem az éhségtől, szédültem, hányingerem volt.

-Roli, gyere ide!-kiabált Laura.

-Igen?

-Vidd fel Rebekát!

-Mi? Tudok járni!-álltam fel egyből, de egy kicsit meginogtam.

-Ja, azt látom.-mondta Roli, majd felemelt, és felvitt.-Ne készítsd már ki magadat.

-Nem készítem. Jól vagyok!-mondtam.

-Legalább magadat ne vágd át!-forgatta a szemeit.

-Kösz, hogy felhoztál!-köszöntem meg.

-Semmiség.-simogatta meg az arcomat, majd tovább állt.

Bementem, és hihetetlen lassúsággal bementem a zuhanyzóba. Kivételesen nem esett jól a fürdés, rosszul lettem, ki is kellett jönnöm, és hánynom kellett. A wc felett gubbasztottam vagy öt percig. Szerencsére senki sem jött be, szóval nem derült ki. Lassan felöltöztem, és (bár késve) lementem Lauráékhoz.

-Indulhatunk?-kérdezte Kristóf.

-Én inkább gyorsan eltekerek a suliig, ,jó?-nagyon nem akartam lassan menni. Inkább csak gyorsan érjek be a suliba, hisz nem voltam jól, félek, hogy hánynék út közben.

-Hát...jó.-mondta Laura, én pedig bólintottam, majd elindultam. Úgy tekertem, mintha az életemért küzdenék. Faraltam is egyet, mikor a suli előtt lefékeztem, de nem volt semmi gond. Letettem a biciklit, és sétáltam be a suliba. Észrevettem, hogy minden felsőbb éves engem néz. És most nem azért, mert olyan hajam van, hogy olyan másnak nincs...nem. Most azért, mert mindenki tudja (vagyis azt hiszi), hogy anorexiás vagyok. Pedig nem vagyok az. Nem hánytatom magam...

Már majdnem elértem a termünkig, de akkor éreztem, hogy megint hánynom kell, ezétr berohantam a wc-be. Ezt nem hiszem el...egyfolytában okádok, ilyen nincs! Nagy nehezen összeszedtem magam, és besétáltam a terembe. Szerencsére a sminkem miatt senki nem vette észre, hogy sápadt lennék, vagy hasonló. De Milán átlátott rajtam.

-Szia!-csókolt meg.-mi történt?

-Semmi.-dőltem a mellkasára.

-Mond el!-emelte fel az államat.

-Hánytam.-suttogtam úgy, hogy azt csak ő hallja.

-Mi?

-Nem direkt!

-Haza kell menned. Gyere. Elkísérlek az ofőhöz. 

-De jól leszek!-hitegettem, inkább magamat.

-Ja,úgy ahogy múltkor, mi? Felejtsd el!-mondta, majd elrángatott az ofőhöz, ott pedig elmesélte, vagyis elmeséltük, hogy mi történt.

-Sajnos én most nem tudok innen elmenni.-vakargatta a fejét Marika néni.-csak pár háztömbnyire van a kórház, szóval Milán elkíséred?

-Persze.

-De az órák...-akadékoskodtam.

-Szólok a tanároknak!-nyugtatott meg egyből a tnaárnő, mi pedig elindultunk.

-Nem hiszem el...mitől hánytál? Már megint üres gyomorral edzettél mi? Megmondta a doki, hogy ne erőltesd meg magad, b*ssz*m*g.-dühöngött Milán.

-Ezt most úgy mondod, mintha direkt akartam volna hányni!-forgattam a szemeimet.-pedig tudhatnád, hogy nem!

-Te még mindig nem érted, igaz?

-Mit?

-Ha nem javul az állapotod elküldenek rehabra. A legközelebbi rehabilitációs központ Pesten van. És ne hidd, hogy csak egy hétig leszel ott!

-Te teljesen hülyének nézel? Azt hiszed, hogy ezt nem tudom?

-Ha tudod, akkor próbálj már meg vigyázni magadra!

-Nem fogom feladni a sportot!

-Én nem is azt mondtam. Csak ne ennyit sportolj, mert tönkre b*sz*d magadat.-a mondat végét halkabbra vette, mivel beértünk a kórházba. Tudtuk hova kell menünk (lassan törzsvendég leszek itt ).

Most nem a szokásos dokim vizsgált meg, hanem valami öreg nyanya, aki azt mondta, hogy benn kell tartania egész hétre, továbbá felhívja Józsi bácsit (az igazi dokimat) és elmondja neki, hogy mi van.

Tehát a nap ment tovább. Én befeküdtem a kórházba, Milán pedig ment vissza a suliba.

Adtak nekem valami infúzót, amitől sikeresen el is aludtam, és csak délután keltem fel arra, hogy a dokim bejött.

-Jó napot!-köszöntem gyengén.

-Rebeka. Ha ez így megy tovább, akkor valószínű el kell küldjelek a rehabilitációs központba, Pestre.-mondta, majd akkorára nyílt a szemem, mint még soha.-Tudom, hogy nem szeretnéd, de nem lesz más választásom.

-De doktor úr, én esküszöm nem hánytattam magam. Bevallom, lehet, hogy sokat sportoltam, de nem akartam hányni. És egész eddig ettem is, a barátom végig etetett.-hadartam.

-Tudom, és nyugodj meg. Mindent megbeszéltem azzal a doktornővel aki megvizsgált téged, és a barátoddal is. Mindenki elmondott mindent. És mostantól érvényes rád a látogatási tilalom. Rajtam és a nővéreken kívül senki nem jöhet se be, se ki. -mondta, majd kisétált.

Ezt nem hiszem el! Nem fogok egy csomó anorexiás kurva közé menni. Én nem odavaló vagyok!
Sajnos a doktor úr nem hazudott. Egész nap nem jöhetett hozzám senki, és így rém unalom volt az egész. Facebookozni nem volt kedvem (annak ellenére, hogy a telefonom egyfolytában jelezte, hogy értesítőm jött), inkább aludtam.